HÍR-es Íznapok a Vajdahunyad Várban Az élelmiszeripari bemutatón a különleges, regionális, hagyományosan magyar termékek kapnak főszerepet, míg a színpadi kísérőprogramokkal is a hagyományos magyar értékeket igyekeznek feleleveníteni.
Az idei HÍR-es Íznapokra az előző 2 év gyakorlatát követve minden korosztály számára vonzó programokkal készülnek. A rendezvényre kitelepülnek az ország különböző területéről származó, a HÍR gyűjteményben szereplő termékek előállítói, akik berendezett faházakban és vitrinekben mutatják be portékáikat a nagyközönségnek.
Az élelmiszeripari bemutatón a különleges, regionális, hagyományosan magyar termékek kapnak főszerepet, mint pl. a szegedi kenyér, a magyar racka tőkehús, a szikvíz, a penyigei szilvalekvár, a bodza lekvár, a gomolya, a gyulai kolbász vagy a dobostorta. Az Agrármarketing Centrum a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termelők számára is megjelenési lehetőséget biztosít. A két nap során mindezen termékek megkóstolhatók lesznek, egyes specialitások elkészítését pedig a helyszínen is végigkísérhetik az érdeklődők.
A színpadi kísérőprogramokkal is a hagyományos magyar értékeket igyekeznek feleleveníteni, így szerepet kap majd a néptánc és a hagyományos népi hangszerek, mint például a citera és a cimbalom. A szombat esti koncert a mai magyar popzene jegyében zajlik majd. A gyerekek nagy örömére idén is fellép majd az erdélyi mesemondó, lesz ügyességi vetélkedő, játszóház és arcfestés is. A kézműves udvar idén is a Kerengőben kap helyet, ahol 15 magyar kézműves kap majd bemutatkozási lehetőséget.
Helyszín: Vajdahunyadvár Időpont: 2010. augusztus 28 - 29.